Vasárnap, a Cannes-i Filmfesztiválon tartják a premierjét annak az új dokumentumfilmnek, amely Niki Lauda 1976-os, súlyos következményekkel járó balesetéből kiindulva mutatja be, hogy milyen fejlesztések történtek a Forma-1-ben a biztonság frontján. Az alkotók soha nem látott felvételeket használtak és F1-es személyiségek garmadáját szólaltatták meg.

Az alkotás címe ’33 nap - Vadnak születni’: a 33 nap arra utal, hogy a korábbi háromszoros világbajnok Lauda a Zöld Pokolban történt borzalmas balesetet követő, kórházban töltött időszak után 33 nappal csodálatos módon már rajthoz állt az Olasz Nagydíjon, Monzában.

Míg Ron Howard tavalyi remeke, a Rush- Hajsza a győzelemért Lauda és James Hunt 1976-os, emlékezetes harcát dolgozta fel, addig Hannes M. Schalle dokumentumfilmje az osztrák klasszis élete és pályafutása mellett elsősorban a balesetre összpontosít, illetve arra, hogy a versenyző súlyos égési sérüléseivel járó incidens milyen hatást gyakorolt a Forma-1-ben a biztonság javítására.

Az osztrák rendező soha nem látott felvételeket is felhasznált, továbbá Forma-1-es személyiségek egész garmadáját szólaltatta meg. Lauda mellett beszél a filmben többek között a biztonság másik megszállottja, Sir Jackie Stewart, de megszólal David Coulthard, Mark Webber, Lewis Hamilton, Nico Rosberg, Hans-Joachim Stuck, Jochen Mass, Daniele Audetto és Bernd Mayländer is.

„Volt olyan időszak, amikor havonta veszítettünk el pilótákat. Ezek után nem csodálatos, hogy az utóbbi húsz évben halt meg egy versenyző sem a pályán?” – mondta a trailerben Stewart, míg az F1-ből tavaly távozó, pályafutását a megbízhatósági vb-n szereplő gyári Porsche alakulatnál folytató Webber a letűnt korok versenyzőit méltatja. „Nagyon kell tisztelnünk azokat a srácokat, akik a ’60-as, ’70-es és ’80-as években versenyeztek, mert sokat tettek azért, hogy sokkal biztonságosabb legyen a sportág. Lenyűgöző, hogy mennyit javult a helyzet, hiszen egy-egy óriási bukás után az emberek a saját lábukon távoznak a helyszínről.”

Azt egyelőre nem tudni, hogy Magyarországon valamilyen formában bemutatják-e Schalle alkotását.