F1 Forma-1 Baumgartner Zsolt Paul Stoddart Patrick Friesacher F1 Experience Spanyol Nagydíj
Magyar pilóta a Forma-1-ben? Picit furcsán hangzik, de igaz: Baumgartner Zsoltot a hétvégi Spanyol Nagydíjtól kezdve újra a versenypályán láthatjuk, köszönhetően annak, hogy Paul Stoddart kétüléses F1-es autóinak demonstrációja mostantól a hétvégék hivatalos programja lesz.

 

Néhány héttel ezelőtt már lehetett hallani olyan pletykákat, hogy a korábbi Minardi-főnök nagysikerű kétüléses őrülete bekerül a versenyhétvégék programjába, ám akkortájt hiába próbáltunk tudakozódni, minden érintett cáfolt. A választ csütörtök reggel a Spanyol Nagydíj helyszínén, Barcelonában, a paddockban kaptuk meg, ahol a visszatérő motorhome-ok feltűnt az F1 új tulajdonosa, a Liberty Media által gőzerővel patronált „F1 Experience” program néhány mobil létesítménye is.

Ez az a program, amelynek égisze alatt az új vezérek megpróbálják nyitottabbá tenni a sportágat, s ami az Ecclestone-éra alatt elképzelhetetlen volt, méregdrágán ugyan, de árulnak a paddockba szóló jegyeket is. Most a kínálat azzal egészül ki, hogy a szerencsések az adott helyszíneken meg is tapasztalhatják, hogy milyen érzés a száguldás. Stoddart Baumgartner Zsolttal és egy másik korábbi MInardi-pilótával, Patrick Friesacherrel az utóbbi tíz évben általában az Ausztrál Nagydíj helyszínén, Melbourne-ben bonyolított sikeres kétüléses élményautózásokat, mostantól azonban más futamokon is feltűnnek a Minardi-korszakban épített, V10-es Cosworth erőforrásokkal hajtott rakéták.

 

F1 Forma-1 Baumgartner Zsolt Paul Stoddart Patrick Friesacher F1 Experience Spanyol Nagydíj
Baumgartner és Ross Brawn


„Melbourne-ben kezdtünk beszélgetni Ross Brawnnal erről, de azok még csak baráti beszélgetések voltak” – mondta az F+1 Blognak Stoddart csütörtökön, Barcelonában. „Akkor pörögtek fel az események, amikor a Kínai Nagydíj pénteki napján semmi nem történt. Ross felhívott és rákérdezett, hogy nem lehetne-e azonnal, mondjuk Barcelonától kezdeni valamit. Onnantól fogva versenyt futottunk az idővel. Vásárolnunk kellett némi felszerelést a Manor után megmaradt csomagból, ami nem volt könnyű. Nagypéntek előtti napon sikerült megállapodni, de a bankok keddig zárva tartottak, így az átutalás megtörténte után fértünk csak hozzá a felszerelésekhez, amelyeket azonnal a festőműhelybe küldtünk. Nulla-huszonnégyben dolgozott nagyon sok ember azért, hogy most itt lehessünk!”

Stoddart - aki a Toro Rosso jogelődjének számító Minardi élén állva annak idején ismert volt csípős nyelvéről és odamondogatásairól – újra büszkén masírozik a paddockban: „Tegnap beindítottuk ezeket a fenevadakat és túlzás nélkül mondhatom, hogy a környéken mindenki felkapta a fejét a V10-eseink hangjára. Jó érzés újra ezt hallani itt” – fogalmazott a légiforgalmi ágazatban utazó üzletember, akiről olyan pletykákat is lehet hallani, hogy nem éri be ennyivel. Állítólag az sem kizárt, hogy megpróbálja talpra állítani a Manort: erről persze nem beszél, de sokat sejtetően elkottyintotta, hogy „nyugodtan írjatok rólunk úgy, mint a tizenegyedik Forma-1-es csapatról!”

F1 Forma-1 Baumgartner Zsolt Paul Stoddart Patrick Friesacher F1 Experience Spanyol Nagydíj
Baumgartner a 2004-es minardis szezon óta sem szakadt el Stoddarttól, a barátság uk szorosabb, mint valaha, így az ausztrál akármikor, akárhol küldi pályára a kétüléseseket, az eddigi egyetlen magyar Forma-1-es pilótára mindig számít. „Idén is mentünk Ausztráliában, ahogyan az előző tíz évben is mindig, de ott még csak néhány baráti beszélgetések folytak arról, hogy esetleg a versenyhétvégék részei leszünk. Aztán Paul egyszercsak felhívott, hogy készüljek, mert Barcelonában kezdünk. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, de bízunk abban, hogy mostantól még inkább a helyén kezelik majd ezt a kétüléses programot. Paul komoly heteken van túl, nagy F1-es tapasztalatokkal rendelkező szakembereket igazolt, felszereléseket vásárolt. Csupán annyi a gond, hogy a családtól picit többet leszünk távol. Patricknak például jóelőre ajándékokat kellett vásárolnia a nejének és a gyerekeinek, hogy már megint elengedjék…” – mondta nevetve az első magyar F1-es pont szerzője.

Amit tudni lehet még a programról: a versenyhétvége mindhárom napján pályán lesznek a kétülésesek, délelőtt és délután is megautóztatnak néhány szerencsést. Hogy kiket, az most még csak körvonalazódik: „Egyelőre a FOM dönti el, hogy kik kapnak élményköröket. Akár az is előfordulhat, hogy néhány szerencsés rajongó is lehetőséget kap a kétüléses autó utasülésében” – mondta ezzel kapcsolatban egy neve elhallgatását kérő informátorunk.