F1 Forma-1 Stoffel Vandoorne McLaren Jenson Button Williams Brit Nagydíj
Lassan nem telik el úgy hét, hogy Stoffel Vandoorne, a McLaren által patronált tartalékpilóta ne jelezné, hogy készen áll Jenson Button helyének elfoglalására. A belga reménység a napokban újfent felajánlkozott, ráadásul egyre több forrásból hallani, hogy nem véletlenül nyomul a kiszemelt versenyzői állásért.

 

A tavalyi GP2-bajnok egyszer már lehetőséget kapott idén, amikor a sérült Fernando Alonso helyére beugorva a wokingi alakulat idei első pontját szerezte a Bahreini Nagydíjon. A belga célpontja nem a spanyol pilóta állása, hanem Jenson Buttoné: már a tavalyi évad végén is jó esélye volt arra, hogy megkaparintsa a brit veterán helyét, a 2009-es vb-elsőnek azonban sikerült stablizilánia hídfőállásait, így az idei szezonra maradt a Honda partnereként még mindig csak sínylődő egylet kötelékében.

Nem titok, hogy Ron Dennis, a McLaren cégcsoport vezére is örülne, ha Vandoorne végre állandó pilótaként hálálná meg az évek során belé fektetett bizalmat, ami nem mellesleg azért is jól jönne, mert lényegesen olcsóbb megoldás lenne, mint Button. A belga – aki idén a Honda közbenjárásával Japánban, a Super Formulában versenyez a tartalékpilótai teendők mellett – látványosan nyomul és a napokban újfent jelezte: reménykedik abban, hogy jövőre megkapja Button állását.
F1 Forma-1 Stoffel Vandoorne McLaren Jenson Button Williams Brit Nagydíj
„Jenson remek munkát végez, világbajnok, de mindenki tudja, hogy ugyanazért a versenyzői állásért harcolunk” – mondta Vandoorne a hétvégi Brit Nagydíj előtt a Sky Sports-nak. „Bármi is lesz, el fogjuk fogadni. Mindent megteszek azért, hogy megszerezzem a versenyzői állást. Bahreinben már kaptam egy lehetőséget, ahol én szereztem a csapat idei első pontját. Megmutathattam, hogy mit tudok és most megpróbálok ebből előnyt kovácsolva utat találni magamnak.”

A pilóta kétségkívül optimista, lelkesedésének pedig löketet adhat az is, hogy Dennis nemrégiben üzent a patronáltját megkörnyékező csapatoknak, hogy nincs esélyük átcsábítani Vandoorne-t. Bizakodó a belga sajtó is, aki múlt hétvégén, a Red Bull Ringen nemcsak a McLaren háza táján legyeskedtek, hanem a Williams körül is: azért, mert a hónapok óta terjengő spekulációk szerint a grove-i csapat lehet Button következő állomáshelye, aki így ott vezethetné le F1-es pályafutását, ahonnan 2000-ben útjára indult.
F1 Forma-1 Stoffel Vandoorne McLaren Jenson Button Williams Brit Nagydíj
Csodák nincsenek, egyelőre senki nem mond konkrétumot, tény azonban, hogy a belga és egyéb nemzetek médiamunkásai azt szimatolták ki Ausztriában, hogy a Williamsnél Felipe Massa helye nincs bebetonozva. Olyannyira nincs, hogy a gárdánál házon belül - állítólag – már nyíltan beszélnek arról, hogy remélhetőleg sikerül megállapodni Buttonnal. Hallgat a pilóta is, aki egyelőre csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy reményei szerint a hétvégén esedékes Brit Nagydíj nem az utolsó hazai fellépése lesz Forma-1-es pilótaként.

Vandoorne úgy érzi, hogy nincs oka nem pozitívan tekinteni előre: „Most minden nagyon biztatónak tűnik. Bizakodó vagyok és reménykedem, hogy jól alakulnak a dolgaim” – fogalmazott a 24 éves pilóta, akinek ugyanaz a Richard Goddard a menedzsere, mint Buttonnak.