F1 Forma-1 Maurizio Arrivabene Sebastian Vettel Kimi Räikkönen Belga Nagydíj
A belgiumi hétvége egyik nagy kérdése az volt, hogy a Ferrari képes lesz-e elmozdulni arról a holtpontról, amelyre a nyári szünet kezdete előtt kerültek. Véleményt alkotni nehéz, pláne annak fényében, hogy egyik maranellói pilóta futama sem volt tiszta Spa-Francorchamps-ban, Maurizio Arrivabene csapatfőnök ennek ellenére nyomatékosította: van ok a bizakodásra.

 

Talán egyik csapat sem okozott akkora csalódást idén a híveinek, mint a Ferrari: az ígéretes tavalyi szezon után az idei évre vb-harcot ígértek, még a téli felkészülési időszak alatt is azt szajkózták, hogy a Mercedes veszik célkeresztbe, ehhez képest még futamot sem tudtak nyerni. Mi több, a nyári szünet előtti futamokon a patinás olasz formáció odáig süllyedt, hogy még a Red Bull is stabilan, biztosan jobb volt náluk és az energiaitalosok a konstruktőri tabella 2. helyét is elfoglalták.

Nehéz elfelejteni azokat a kínos pillanatokat, ahogyan Maurizio Arrivabene csapatfőnök a hockenheimi futam után tartott sajtótájékoztatóján épkézláb érvek nélkül igyekezett fogadkozni, hogy a nyári pihenő után helyre teszik a dolgokat, Sebastian Vettelnek és Kimi Räikkönennek nem okoz majd olyan súlyos gondot a leszorítóerő hiánya, mint az előző hónapokban. Spa-Francorchamps lett volna az első alkalom, ahol képet lehetett volna kapni arról, hogy valóban javultak-e a maranellóiak, következtetéseket viszont legfeljebb az időmérő alapján lehet levonni, ám csak annyit, hogy az Ardennekben nem volt annyival jobb a Red Bull, mint korábban.

F1 Forma-1 Maurizio Arrivabene Sebastian Vettel Kimi Räikkönen Belga Nagydíj
A futam sem Vettel, sem Räikkönen számára nem volt tiszta: a rajt után egymással ütköztek, később Max Verstappennel kerültek össztűzésbe, aminek az lett a vége, hogy kollektívan démonizálni kezdték a kétségkívül agresszív ifjoncot. A viadalt a német a 6., a finn pedig a 9. pozícióban zárta, ám Arrivabene így is látott biztató jeleket: „Örülök annak, hogy az ütközés után, Kimi és Seb erősen sérült autóval is képes volt jól teljesíteni. Most lapozunk, előre tekintünk és a pozitív tapasztalatokat megpróbáljuk hasznosítani Monzában is” – értékelte a vasárnapot a szakvezető.

Arrivabene szerint nem kizárólag a pálya karakterisztikájának tudható be, hogy a Ferrarinak a gyatra pénteki produkció után sikerült javulnia: „Szerintem ígéretesnek kell minősítenünk azt is, ahogyan a srácok reagáltak a pénteki nehézségek után, ráadásul nemcsak itt, hanem otthon, a gyárban is. A csapat egyben van, keményen dolgozunk és mindent megteszünk azért, hogy Olaszországban, hazai pályán jó versenyünk legyen” – fogalmazott a csapatfőnök.

F1 Forma-1 Maurizio Arrivabene Sebastian Vettel Kimi Räikkönen Belga Nagydíj
A Ferrari 252 ponttal áll a konstruktőri tabella 3. helyén, az olaszok hátránya 22 pont a Red Bullhoz képest. Vettel és Räikkönen a 4-5. helyet birtokolják a ponttáblázaton: a német 128, a finn 124 egységet jegyez a Belga Nagydíj után.