F1 Forma-1 Sauber Fred Vasseur Honda Charles Leclerc
Azelőtt válással zárult a Sauber-Honda házasság, hogy megköttetett volna: a Hungaroringen megtörtént a nagy bejelentés, ráadásul már körvonalazódik az is, hogy milyen irányba halad majd a svájci formáció az új vezér, Fred Vasseur vezetésével.

 

Mint ismeretes, a Honda-megállapodást Monisha Kaltenborn, a Sauber éléről az Azerbajdzsáni Nagydíj előtt menesztett csapatfőnöknő hozta tető alá. Szinte biztos, hogy ez lett a hölgy veszte, a gárda tulajdonosa, a Longbow Finances ugyanis napokkal a bejelentés után kirúgta, s nekiláttak a megállapodás megfúrásának is. Az F+1 Blog már az Osztrál Nagydíj hétvégéjén is hallott olyan híreszteléseket, hogy a Longbow megbicskázhatja a japánokkal kötött egyezményt, mostanra pedig pont is került az ügy végére.

F1 Forma-1 Sauber Fred Vasseur Honda Charles Leclerc
Vasseur meglépte: felbontotta a Honda-szerződést


Az ítéletvégrehajtó az új szakvezető, Fred Vasseur lett, aki tavaly még a Renault-t irányította, ám januárban távozni kényszerült a francia csapattól és néhány napja nevezték ki hivatalosan is a Sauber élére. Vasseur már a hivatalba lépésenek napján közölte: aggasztónak tartja a Honda szerződést, kiváltképp annak fényében, amit a japánok exkluzív partnereként három éve sínylődő McLaren vezetőitől hallott, ezért azonnali megoldásra törekszik. Ez most történt meg, Vasseur pedig már dolgozik a megoldáson.

Bár elméletileg a Renault és a Mercedes is felmerülhet, mint a Sauber új motorszállítója, paddock-forrásaink szerint az a legvalószínűbb, hogy a Hinwillben székelő egylet a Ferrari partnere marad, mégpedig egy, a mostaninál sokkal kedvezőbb konstrukció keretein belül. Forrásaink szerint Vassuer azon dolgozik, hogy 2018-tól ne az egy évvel korábbi (idén a tavalyi hajtásláncot használják), hanem az aktuális erőforrást kapják meg a maranellói márkától. Ez nyilvánvalóan nem ígérkezik könnyű feladatnak, de ha valaki, akkor a francia képes lehet arra, hogy tető alá hozzon egy ilyen megállapodást.

F1 Forma-1 Sauber Fred Vasseur Honda Charles Leclerc
Charles Leclerc, a jelenkor legígéretesebb tehetsége


Mivel Marcus Ericsson a Longbow-kapcsolat révén érinthetetlen, a kulcs a megoldáshoz Pascal Wehrlein versenyzői pozíciója lehet: információink szerint a Mercedes protezsáltjának helyére a Ferrari szupertehetségét, az F2-es bajnokságban remekelő Charles Leclerc-et ültetnék, akinek már nagyon érik a bemutatkozása a legelitebb géposztályban. Ha kalkulálunk azzal, hogy Vasseur üzlettársa Leclerc menedzsere, Nicholas Todt (együtt működtetik az ART Grand Prix nevű istállót, amely a juniorkategóriák egyik álomcsapata), akkor nyilvánvaló válik, hogy nagyon jó esély az esély az vizionált forgatókönyv megvalósulására. Ha minden igaz, nem is kell sokat várni arra, hogy megtörténjen a bejelentés: ez állítólag már a Magyar Nagydíjat követő nyári szünet közben megérkezhet.

F1 Forma-1 Sauber Fred Vasseur Honda Charles Leclerc
A kérdés már csak az, hogy mi lesz a Hondával? Ugyan a McLarennél mostanában változott a hangvétel, egyes források továbbra is makacsul állítják, hogy a három éve sínylődő patinás brit csapat nem tett le arról, hogy megszabaduljon a japánoktól. Ezzel párhuzamosan Tokióból egyfolytában azt kommunikálják, hogy eszük ágában sincs lezárni a Forma-1-es projektet…