Semmi kétség: az Osztrák Nagydíj egyik legnagyobb meglepetését a Haas istálló remek kettős pontszerzése jelentette, amely ráadásul magyar közreműködéssel valósult meg. Ez volt a második olyan futam, amelyen a különítmény kötelékét erősítő honfitársunk, Jánvári Zsolt a kerékcsere-stábban is szerepet vállalt, ráadásul az F+1 Blog érdeklődésére a csapatfőnök méltatta is a magyar szakembert. 

 

Az egész évben csak küszködő Romain Grosjeant a 4. helyen intették le a Red Bull Ringen, amivel a francia pilóta idei első pontjait szerezte meg, az amerikai-brit formáció örömét pedig Kevin Magnussen tette teljessé, aki az 5. pozícióban ért célba a Max Verstappen győzelmét hozó futamon. Magyar szempontból is érdekes az eredmény, hiszen a Haas alakulatát erősíti honfitársunk, Jánvári Zsolt, aki a Williams istállónál töltött másfél év után az idei évtől dolgozik Gene Haas csapatánál elektronikai technikusként.


A kisvárdai származású szakember tagja a kerékcseréket bonyolító elitalakulatnak is, a vasárnapi futamon Grosjean és Magnussen jobb hátsó kerekei neki köszönhetően kerültek időben, precízen és pontosan a helyükre a szempillantás alatt lebonyolított műveletek során. „Már hónapokkal ezelőtt elkezdték a felkészítésemet erre a feladatra” – mondta a futam után az F+1 Blognak Zsolt. „A versenyek közötti időszakban, amikor a gyárban vagyunk, heti kétszer egyórás intenzív tréningeket bonyolítunk, amelyek során a legapróbb részleteket is igyekszünk csiszolni, tökéletesíteni. A versenyhelyszíneken is rendszeresek tréningek, mert itt tényleg nem lehet hibázni.”

 

Jánvári Zsolt Spielbergben (Fotó: F+1 Blog)


Mint ismeretes, a Haasnak az idény korábbi szakaszában sok gondja volt a kerékcserékkel, a csapatvezetés egyebek mellett ezért igyekezett felfrissíteni a műveletre szakosodott, az alakulat utazó tagjaiból összeálló elitegységet. Zsolt azután húz tűzálló overallt, hogy letudta egyéb jellegű feladatait és mint a csapat háza táján érdeklődve megtudtuk: a magyar szakembernek kimagaslóan jól teljesít mind a szimulációk, mind pedig az éles helyzetek során.

Nem spórolt a dicsérő szavakkal Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke sem, amikor az F+1 Blog honfitársunk eddigi produkciója felől érdeklődött. „Igen, ismerem Zsoltot, nagyszerű szakember. Szépen beilleszkedett a csapatba, nemrégiben pedig bekerült a kerékcseréket bonyolító egységbe is, ahol igazán jól teljesít. Mint a csapat többi tagjának, neki is része volt abban, hogy ilyen remek eredményt értünk el a mai napon” – fogalmazott a szakvezető.

 

Futam utáni pakolás (Fotó: F+1 Blog)


Paddock-pusmorgások szerint a Haasnál igyekeznek elismerni az igazán kiemelkedő teljesítményeket, kettős pontszerzés esetén például azonnali bónuszra számíthatnak az együttes munkavállalói. Spielbergben mindkét autóval eredményesen szerepeltek, így feltettük a kérdést Gene Haas csapattulajdonosnak: igaz-e, hogy a munkatársak dörzsölhetik a tenyerüket?

„Nos, erről csupán annyit szeretnék elárulni, hogy nagyon, nagyon jó bónuszrendszerünk van” – mondta az F+1 Blognak fülig érő mosollyal az arcán az amerikai motorsport-nagyvállalkozó.

Spielberg után a Haas pilótái közül Magnussen 37 ponttal a 7., míg a frissen zsákmányolt 12 egységgel Grosjean a 15. helyet foglalja el az egyéni tabellán. A 49 pontos istálló a konstruktőri ranglétrán az 5. pozícióban állomásozik.