Egyelőre alig vagyunk túl a tesztidőszak félidején, de Kimi Räikkönen máris kirobbanó formában van - egyedi stílusát tekintve legalábbis mindenképpen. Barcelonában már a nyitónapon ellopta a showt, majd egy nagyobb interjúban újra bizonyította, hogy mennyivel szegényebb lenne nélküle a Forma-1.

Kedden, a katalóniai tréning első napjának végén Räikkönen nem csak a 2. legjobb időeredménnyel hívta fel magára a figyelmet, hanem egy tőle egyáltalán nem szokatlan megnyilvánulással is. David Croft, a Sky Sports F1 riportere a nap végén azt kérdezte a finntől, hogy ugyanolyan kiéhezett-e a második világbajnoki címre, mint az első, 2007-ben elhódított titulusra volt. A kérdésre ilyen válasz érkezett:


szólj hozzá: Raikkönen és a vb-címet firtató kérdés


A két évnyi ralizás után tavaly a Lotus színeiben vb-bronzéremmel visszatérő finn a Formula1.com-nak, a sportág hivatalos honlapjának adott interjújában is hozta a formáját. Amikor a brit versenyszleng által gyakran használt, a versenyzők rátermettségét, gyorsaságát, helyzetifelismerő- és kihasználó képességét összegző, magyarra nehezen lefordíható fogalomról, a ’racecraftról’ kérdezték, szintén csattanós választ adott.

„Hhhaaa, nincs túl sok mondanivalóm ezzel kapcsolatban. Rendkívül egyszerű ez – a tőlem telhető legjobbat nyújtom a versenyeken. Ha ez működik, akkor jó, tervezni viszont nem szoktam. Ez lenne a racecraft?” – mondta a 2012-ben az összes futamot befejező, egyetlen kivétellel mindenütt pontot szerző és egy győzelmet is arató Räikkönen.

Megkérdezte a Formula1.com az italozásairól, tivornyázásairól is híres, nemrégiben elvált Räikkönent a fizikai felkészülésről is. Szóba került, hogy Jenson Button triatlonnal, Mark Webber bringázással tréningezik, s az újságíró rátapintott, hogy a finn nem tűnik ilyen személyiségnek: „Nem tudhatod! Nem tudhatod, hogy mit csinálok. Teszem én is a dolgom, de nem áll érdekemben elmondani, hogy mit!” – felelte nevetve a versenyző.

Amikor arról faggatták, hogy Romain Grosjean tavalyi küszködése során adott-e valamilyen tanácsot, próbált-e segíteni csapattársát, az északi klasszis megvillantotta nemtörődöm-arcát is. „Az nem az én bizniszem, így kimaradtam belőle” – fogalmazott. „Nem azért vagyok itt, hogy elmagyarázzam, mit kell csinálni. Mindenki teszi a dolgát, ahogyan akarja, nem lehet mindenkihez alkalmazkodni. Nehéz időket élt át, de ez előfordul. Ilyen az élet.”

Az interjút készítő újságíró visszakérdezett: „Szóval nem olyan vagy, mint egy Jedi mester, aki a szárnyai alá veszi a tanítványát?” Erre Räikkönen: „Ez itt nem Hollywood, ez a Forma-1! Inkább a saját dolgommal foglalkozom.”

A tesztelések alapján az E21-es Lotus ígéretes, a jelek szerint Räikkönen kedve is töretlen, így valószínűleg idén is folytatódhat az a show, amely tavaly kezdődött, s amely különlegessé, működővé teszi az enstone-i egylet, valamint a finn kapcsolatát. A múltban a McLarennél és a Ferrarinál rövid pórázon tartott versenyző sem leplezi, hogy ez a titok nyitja.

„Ez egy igazi versenycsapat, amely futamokat akar nyerni és nem foglalkozik mással. Nem sok csapat van, amelyik ilyen. Sokkal kevesebb a politika, mint máshol, ezért élvezem a munkát itt. Vannak dolgok, amelyekkel ez a csapat nem rendelkezik, a nagyobb csapatok büdzséjével, például, de mindannyian igyekszünk a legjobbat nyújtani és azzal elérni a legjobbat, amink van” – mondta 2007 világbajnoka.