Kimi Räikkönen nem viccelt: a finn klasszis az Abu-Dzabiban aratott győzelem után hosszas partihadjáratot ígért és hangsúlyozta, hogy a Lotus örülhet, ha időben odaér Austinba, az Amerikai Nagydíjra. És tényleg: a 2007-es bajnok csütörtökön szinte beesett a Circuit of the Americas paddockjába.

Azt ugyan nem tudni pontosan, hogy hol, merre és milyen körülmények között ünnepelte a visszatérését követő első diadalt az északi klasszis, mert pusztán annyi szivárgott ki, hogy a futam után pár nappal 500 darab pólót küldött Enstone-ba a legendás csapatrádiós szösszenettel: „Hagyjatok békén, tudom, mit csinálok!” Arra, hogy megtartotta az ígéretét, az FIA csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatóján derült fény.

Míg a mezőny tagjainak zöme már szerdán a pálya környékén sertepertélt, hogy minél jobban feltérképezzék a most debütáló új Tilke-alkotás rejtelmeit, addig Räikkönen az aszfaltcsíkot firtató kérdésre a következő választ adta: „Csak a videót láttam, ami a demo-futáskor készült, magát a pályát még nem néztem meg. Holnap meglátjuk.”

A szövetség kérdezőbiztosa, Bob Costandouros firtatni kezdte, hogy a finn kihagyta-e a pályabejárást, amire Räikkönen csak ennyit felelt: „Még nem néztem meg. Meglátom, hogy találok-e egy golfautót vagy valami mást.” Arról, hogy az északi ász az utolsó pillanatban esett be, akkor bizonyosodhatott meg a hallgatóság, amikor Costandouros afelől érdeklődött, hogy a Lotus tagjai magukkal hozták-e a nekik küldött pólókat: „Fogalmam sincs, most értem ide. Nem tudom” – felelte a Jégember.

Räikkönen adott egy hosszabb interjút is a sportág hivatalos honlapjának, a formula1.com-nak: ebben sok egyéb más mellett újfent hangsúlyozta, hogy hitt az idei futamgyőzelemben, többé-kevésbé elégedett a szezonja alakulásával, míg a népszerűségének okaira irányuló kérdésre nevetve válaszolt. „Soha nem próbáltam senkinek a kedvére tenni. Lehet, hogy manapság ezért vagyok népszerű” – fogalmazott.

Nekiszegezték Räikkönennek azt a kihagyhatatlan kérdést is, hogy mitől ennyire sikeres a visszatérő szezonjában és a mezőny egy másik ’nagy neve’ – így szólt a formula1.com kérdése – miért nem. „Fogalmam sincs” – mondta a finn. „Jó autóra és jó csapatra van szükség, de ez csak az érem egyik oldala. Számos tényezőt kell figyelembe venni, de őszintén szólva fogalmam sincs, hogy melyek ezek. Nincs jó vagy rossz módja a visszatérésnek. Az biztos, hogy Michael Schumacher csapata sokkal nagyobb a mienknél, de nálunk jó emberek vannak, jó emberekkel vagyok körülvéve. Szerencsére úgy sikerült visszacsúsznom az F1-be, mintha nem is lettem volna távol két évig és a kémia az első naptól fogva jól működött közöttem és a csapat között.”

Megkerülhetetlen volt az a kérdés is, hogy mit gondol a bajnoki esélyeit az Abu-Dzabiban aratott győzelem ellenére elveszítő versenyző a két bajnokaspiráns, Sebastian Vettel és Fernando Alonso párharcának végkimeneteléről. A finn a Red Bull ásza mellé tette a garast: „Az övék a leggyorsabb autó, de ki is estek már párszor. A Ferrari ezzel szemben megbízható, de nem a leggyorsabb. Ők picit olyan cipőben járnak, mint mi. Úgy gondolom, hogy amennyiben az autójukkal nem lesz gond, a Red Bull kerül ki győztesen a csatából. Ha normál körülmények között zajlik a verseny és nem esnek ki, szerintem a Red Bull megcsinálja.”

Räikkönen egyébként barátjának titulálta Vettelt, míg saját, 2013 utáni jövőjével kapcsolatban nem akart jóslatokba bocsátkozni. „Lehet, hogy az lesz az utolsó szezonom. Az is lehet, hogy nem. Soha nem lehet tudni. Jelenleg élvezem azt, amit csinálok” – fogalmazott az Abu-Dzabiban aratott diadal mellett hat dobogós helyezést is jegyző fenegyerek, aki az utolsó két forduló előtt 198 egységgel az egyéni tabella bronzérmes pozícióját birtokolja.