Romain Grosjean lassan a Forma-1 állandó élmenői közé emelkedik: a Lotus francia versenyzője óriási szerencsével kapott második esélyt a száguldó cirkuszban, ami tündérmeseként hat, kiváló szereplése pedig jól leplezi azt a tényt, hogy előléptetése valójában egyfajta szükségmegoldás volt az enstone-i csapat részéről.

Az, hogy a 26 esztendős nyurga sofőr visszatérése tündérmese, mégpedig a legjavából, teljesen nyilvánvaló. Amikor 2009-ben, a Szingapúr-bundabotrány előszeleként Flavio Briatore váratlanul és felkészületlenül bedobta a mély vízbe a kirúgott Nelson Piquet helyén a Renault-nál, a francia olyan helyzetbe került, amelyből jól kijönni nemhogy nehéz, hanem jóformán lehetetlen.

Az R29-essel még a kétszeres világbajnok Fernando Alonso is csak egy 3. helyet volt képes összehozni, így nem okozott különösebb meglepetést, hogy a zöldfülű újonc rendre a csúnyán elkalapált mezőnyben zárt és kétszer ki is esett. Noha az autó mellett saját tapasztalatlansága is korlátozta a lehetőségeit, a hétfutamos kiruccanás arra mindenképpen elég volt, hogy az addig Franciaország új reménységeként jegyzett sofőr villámgyorsan lesöpörje magát a térképről.

Úgy tűnt, hogy Grosjean a folytatásban a királykategória helyett kénytelen lesz az AutoGP-ben, a GT1-es vb-n és más szériákban vegetálni, amíg meg nem unja az autóversenyzősdit az egyik genfi banknál betöltött, egyébként jól jövedelmező állása mellett. Maga az érintett sem cáfolja, hogy nem is olyan régen még álmodni sem mert arról, hogy valaha újra Forma-1-es futamon taposhatja a gázt.

Amikor Barcelonában, az idei első európai futamon nekiszegeztem a kérdést, hogy volt-e olyan holtpont, amikor letett az álmairól, Forma-1-es versenyzőktől abszolút szokatlan módon szemrebbenés nélkül ismerte el, hogy volt: „Szokás ilyenkor azt mondani, hogy soha, egyetlen pillanatra sem adtam fel, de bevallom, hogy 2010-ben, az isztambuli versenyhétvége idején kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy végleg vége, fújhatom a Forma-1-et. A párom, aki televíziós riporterként dolgozik, elutazott a helyszínre, nekem pedig nem volt semmi dolgom ott, így a családommal Genfben töltöttem azokat a napokat. Egyfolytában az járt a fejemben, hogy másfelé kell lehetőséget keresnem, mert már nincs visszaút számomra” – magyarázta Grosjean.

A dolgok alakulásán a Lotus jelenlegi vezére, Eric Boullier változtatott, aki négy hónappal az ominózus isztambuli hétvége után, szeptemberben mentőmellényt dobott neki és leigazolta pilótamenedzsmentjéhez, a Gravityhez, amelyet a Lotus többségi tulajdonjogát birtokló Genii Capital vezérével, Gerard Lopezzel együtt működtetnek. Garanciát még ez sem jelentett a visszatérésre, de a kiváló üzleti érzékét nagyra nőtt óvodásra emlékeztető külső mögé rejtő szakember révén a pályafutása új lendületet kapott. Ennek a folyamatnak az egyik kézzel fogható, de „perdöntőnek” csak részben tekinthető mérföldköve volt a versenyző tavalyi GP2-es bajnoki címe.

Az, hogy Grosjean végül lehetőséget kapott az idei évre, legalább annyira köszönhető az üzleti oldalnak, mint a GP2-ben nyújtott produkciójának, sőt az előbbi talán még többet nyomott a latba. Amikor a tavalyi Magyar Nagydíj leintése után néhány órával Boullier eldöntötte, hogy nem kívánja folytatni az együttműködést a Kubica-helyettes Nick Heidfelddel, a francia sofőr neve lehetséges beugróként csak a sajtóban merült fel, a csapatvezetés – belső források szerint – érdemben nem mérlegelte az előléptetését. Igaz, hogy a német helyére ültetett Bruno Senna révén némi pénz állt a házhoz, s az is, hogy a gall karnyújtásnyira járt a GP2-es bajnoki cím elhódításától, így nem feltétlenül lett volna előnyös felborítani a programját, azonban a pilóta Spában és Monzában látott bánatos arckifejezése azt tükrözte, hogy a versenyzői állás még mindig reménytelenül nagy távolságban van.

A várt esélyt végül Kimi Räikkönen szerződtetése hozta meg Grosjean számára. Amikor Boullier és Lopez lecsaptak a Williams istállóval sokáig hiába tárgyalgató finnre, s kiderült, hogy Vitalij Petrov menedzsmentjével nem tudnak megállapodni, elveszítve egy nagy kalap orosz szponzorpénzt, nyilvánvalóvá vált, hogy egy út marad járható számukra. A visszatérő északi klasszis jelentős fizetési igényei miatt egy ütőképes, de a pénzügyi helyzet miatt (egy éve ilyenkor kifizetetlen számlák garmadájáról, súlyos anyagi nehézségekről szóltak a híresztelések) jóval szerényebb javadalmazásra igényt tartó csapattársra volt szükség: keresgélni egyáltalán nem kellett, így néhány nappal a Räikkönen-bejelentés után nyilvánosságra hozták, hogy a másik ülés Grosjeané, aki paddock-pletykák szerint a finn sofőr 6 millió euróra becsült fizetésének alig egyhatodával is beéri.

Ezzel a Forma-1 sokszor átláthatatlan üzleti labirintusában egy olyan megállapodás jött létre, amivel mindenki jól járt. Grosjean megkapta a hőn áhított második esélyt, a Boullier - Lopez kombó pedig a döntés helyességét már igazoló sofőrrel - az első nyolc futamból csak négyet tudott befejezni, két dobogós eredményt és két pontszerző pozíciót szállított – kapott egy kiváló üzleti lehetőséget is. Övék a francia új hullám legfényesebb csillaga, ami komoly pénzügyi előnyökkel is kecsegtet, tekintettel arra, hogy az egyre népesebb gall kontingens mellett küszöbön áll a Francia Nagydíj visszatérése is, így az ország tőkeerősebb cégei a közeljövőben várhatóan újra nyitni kezdenek a száguldó cirkusz felé.

A gyámoltalan, ábrándos tekintetű fura jövevényből az utóbbi években határozott, céltudatos egyéniséggé érett Grosjean históriája rávilágít egy roppant fontos szösszenetre. Esete jól megmutatja, hogy mennyire apró nüanszokon múlik egy-egy tehetséges autóversenyző pályafutásának alakulása: a francia sofőr története a szemünk előtt fordult tündérmesébe, de szerte a világban jelenleg is százak, ezrek gokartoznak és autóznak, akiknek biztos, hogy soha nem adatik meg ugyanez.

Egyelőre nem tudni, hogy a sok viszontagság után milyen magasságba szökik a menyasszonyával a valenciai futam után házasságot kötő pilóta pályafutása, egyik nagy elődje, a négyszeres világbajnok Alain Prost azonban elismeri: sokat vár tőle. „Nagyon örülök annak, hogy sikerült visszatérnie, s ennyire jól szerepel idén” – mondta e sorok írójának a Professzor a Monacói Nagydíjon – „Szerintem nem kell túl sokat várnia az első futamgyőzelmére. Nem titkolom, hogy a közeljövő nagy ígéretének tartom.”