Melbourne-ben megerősítést nyert, hogy a Williams istálló helyzete majdhogynem katasztrofális, vagy még annál is rosszabb. Az évadnyitón feltártak egy rejtélyes, ámde „alapvető” konstrukciós hibát, a versenyzők felemásan látják a folytatást, a vezetés pedig ugyan dolgozik a megoldáson, ám ehhez az F+1 Blog forrásai szerint a gondoltnál jóval rögösebb út vezet.

 

Az, hogy a Williamsnél nem lesz kolbászból a kerítés idén sem, már a felkészülési időszakban is jól látható volt, az évadnyitó Ausztrál Nagydíj hétvégéjének eddigi része pedig csak ráerősített erre. Az egykoron dicsőséges formációnak már ahhoz is jelentős átalakításokat kellett elvégeznie, hogy egyáltalán szabályos legyen az FW42 típusjelű konstrukció a szezon első versenyhétvégéjére, a pályán nyújtott produkción viszont ez sem változtatott: az F2-es bajnok újonc George Russell és a nagy visszatérő Robert Kubica tetemes hátránnyal végeztek az utolsó két helyen a melbourne-i kvalifikáción.


Russell az időmérőt követő sajtóbeszélgetésen felfedte, hogy a csapat rábukkant egy „alapvető” konstrukciós hibára, igaz, annak részleteiről nem kívánt beszélni. „Már értjük, hogy miről van szó, de ettől hétfő reggelre még nem fog megoldódni a probléma. Mivel alapvető dolgon kell módosítanunk, ehhez akár több hónapnyi fejlesztési munkára is szükség lehet, a szimulátorban és a tervezőirodában egyaránt. Biztosan sok futam lemegy majd addig, amire ez megoldódik és valóban harcolhatunk, nem csak ott lehetünk a mezőnyben” – fogalmazott a fiatal brit.

Kubica - aki a hétvége folyamán több alkalommal is élesen bírálta a csapatot a lengyel televízióban, reménytelennek titulálva az autót – valamivel borúlátóbb a folytatással kapcsolatban, részben a tavalyi, a csapatnál tesztpilótaként szerzett tapasztalatai miatt. „Nem akarok jósolgatni azzal kapcsolatban, hogy mikorra oldódhat meg ez a gond. Hogy miért? Mert tavaly már jóval korábban tudtuk, hogy alapvető probléma van az autóval, mégsem történt egész évben semmi. Talán azért, mert tapasztaltabb vagyok, de én nem kívánok mondani semmi olyasmit, két vagy három hónapra van szükség. Senki nem tudja. Boldog lennék, ha csupán két vagy három hónapra lenne szükség, de mint mondtam, nem tudhatjuk” – fogalmazott az F1-es futamon a 2010-es Abu Dhabi Nagydíj óta első ízben induló lengyel.


Ami bizonyos: a Williams-helyzetet közelebbről ismerő paddock-források szerint jelenleg akkora a zűrzavar a csapatnál, hogy egyesek már azt is kisebb csodának tartják, hogy egyáltalán el tudtak indulni az ausztráliai évadnyitón. Nem titok, hogy a gárdának már ahhoz is tervezési hibák sokaságát kellett kijavítania, hogy az FW42 egyáltalán – jó nagy késéssel – elkészüljön, ezért pedig a technikai vezetőt, Paddy Lowe-t terheli a felelősség. Amikor kiderült, hogy milyen súlyosak Sir Frank Williams együttesének gondjai, a nemzetközi sajtó azonnal a múltban a McLarennél és a Mercedesnél is szép sikereket elérő brit műszaki guru fejét követelte, ami meg is történt, de nem úgy, ahogyan sokan várták: kirúgás, kölcsönös megegyezéssel történő menesztés vagy önként távozás helyett Lowe – ahogyan a hivatalos közlemény fogalmazott – „személyes okok miatt egy időre háttérbe vonult”.


A magyarázat egyszerű: Lowe nem csupán technikai vezető a Williamsnél, hanem társtulajdonos is, egyben az igazgatótanács tagja, akit a korábbi műszaki nagyfőnök, Sir Patrick Head tulajdonrészének egy szép szeletével nyertek meg arra 2017-ben, hogy igazoljon a gárdához. Forrásaink szerint a színfalak mögött éppen ez jelenti a legnagyobb gondot: a paddockban azt beszélik, hogy a mostanában szintén sokat bírált Claire Williams és a többi tulajdonostárs szívesen szabadulna a szakembertől, aki viszont nem akarja könnyen adni az írháját. Ha minden igaz, a brit szerződésének vannak olyan kitételei, hogy egyoldalú menesztése akkora összegbe kerülne, hogy az pénzügyi fronton akár veszélyzónába is sodorhatná a tavalyi év végén elveszített Martini-támogatást kisebb szponzorokkal pótoló különítményt.

Ameddig Lowe a fedélzeten van, új technikai vezető érkezésére, ezzel együtt új ötletekre aligha lehet számítani, így talán Kubica borúlátó, a közeljövőre vonatkozó jóslatait is érdemes komolyan venni…