Nagyon úgy tűnik, hogy a Mercedes tényleg minden tekintetben rendezte sorait a malajziai vereség után: a csillagos bajnokcsapat kettős győzelemmel vágott vissza a Kínai Nagydíjon, ráadásul Ron Meadows sportigazgató szerint a különítmény szervizcsapatának sikerült megdöntenie a Forma-1-es történelem leggyorsabb kerékcseréjének nem hivatalos rekordját is.

 

A szakember az Auto Motor und Sport című német szaklapak büszkélkedett el a vasárnapi futam után azzal, hogy az első kiállásnál – ez Lewis Hamilton 14. körben megejtett szervize volt – 1,83 másodperc alatt végeztek a művelettel. Ez a televíziós közvetítésből nem jött le, ám Meadowsnak erre is volt magyarázata.

„Vártunk három tizedet, hogy biztosak legyünk abban, hogy nem követtünk el semmiféle hibát. Olyan kényelmes helyzetben voltunk, hogy még ezt a kis biztonsági intézkedést is megengedhettük magunknak” – idézte a csapatmenedzsert a német szaklap.

Az 1,83 másodperces kerékcserével a Mercedes a Red Bullt múlta felül gyorsaság tekintetében, az energiaitalosok a 2013-as austini futamon 1,923 másodperc alatt végeztek a papucsok cseréjével Mark Webber versenyautóján. A mostani és a korábbi eredmény is a csapat saját mérésein alapul, amelyhez például a műholdas helymeghatározó adatait vették alapul, így hivatalosnak nem lehet nyilvánítani, de biztosan ösztönzőleg hat majd a többiekre.

Aki kíváncsi arra, hogy milyen volt egy kerékcsere az autóversenyzés hőskorában, annak érdemes megnéznie az 1950-es Indianapolis 500-as futam egyik kerékcseréjét, ahol jól látszik: akkoriban még az is belefért, hogy a versenyző elfogyassza az egyik csapattag által felszolgált frissítőt és megtörölgesse az arcát.