F1 Forma-1 Manor Pascal Wehrlein Esteban Ocon Mercedes Toto Wolff Belga Nagydíj
A Belga Nagydíjtól már két Mercedes-kötődésű pilóta hajt a sereghajtó Manor istállónál, ám Toto Wolff, a csillagos márka sportigazgatója szombaton nyomatékosította: a kiscsapatot továbbra sem lehet fiókcsapatnak tekinteni és nem készülnek arra, hogy hivatalos junioralakulatként működtessék. Azt persze nem zárta ki, hogy a jövőben még szorosabbra fűzik a szálakat.

 

Pascal Wehrlein, a Mercedes tavalyi DTM-bajnoka már az évad eleje óta a Manor kötelékében versenyez, Ryo Haryanto anyagi összeomlása után pedig a Mercedes a Renault-val együttműködésben beszervezte a csapathoz másik patronáltját, Esteban Ocont is. Mivel a sereghajtók a bajnokcsapat erőforrását használják, valamint más területeken is együttműködnek, sokak szerint az lenne a legegyszerűbb, ha a nevükre vennék a különítményt és junioregyüttesként működtetnék, ahogyan a Red Bull teszi azt több mint 10 éve a Toro Rossóval.

A kérdés felmerült a Belga Nagydíj szombati napján is, Toto Wolff sportigazgató a Mercedes részéről azonban lehűtötte a kedélyeket. Azt nem cáfolja a szakember, hogy szorosabbra fűződhetnek a szálak a Manorral, azt viszont nyomatékosította: nem tervezik gyarmatosítani az alakulatot.

„Az évad rajtja előtt megegyeztünk a Manorral, hogy Pascalnak legyen helye a Forma-1-ben. Ez kitűnően működik, így amikor Haryanto anyagi problémái miatt lehetőség kínálkozott, elkezdtünk tárgyalni és össze is hoztunk egy szerződést. Vannak területek, ahol egyébként is támogatjuk a Manort, ilyen például a stratégia. A kapcsolatunk egyre közelebbi, de nem vagyunk társ- vagy résztulajdonosok, nem is tervezünk azok lenni. Számunkra az a legfontosabb, hogy bajnoki címeket nyerjünk a Mercedesszel, de természetesen hosszabb távon el tudunk képzelni egy olyan együttműködést a Manorral, amely mélyebb a mostaninál. Azt nem tervezzül, hogy juniorcsapatunk legyen akár saját, akár társtulajdonosi szinten” – fogalmazott a szakvezető.

F1 Forma-1 Manor Pascal Wehrlein Esteban Ocon Mercedes Toto Wolff Belga Nagydíj
A Mercedes egyébként már bukott egy nagyot amiatt, hogy képtelen volt juniorprogramot felmutatni: 2014-ben Jos Verstappen, a csodagyerek Max édesapja először Wolffékhoz próbálta beajánlani csemetéjét, de mivel nem tudtak helyet biztosítani számára, a fiatal pilóta – aki azóta egyszeres futamgyőztes – a Red Bull családhoz csatlakozott. „Amikor néhány éve elkezdtük a Forma-1-es programot, nem volt kapacitásunk juniorprogramra. Max a legjobb példa, akit emiatt kellett elengednünk. Akkoriban csak egy GP2-es állást tudtunk ajánlani, amelynél a Toro Rosso nyilvánvalóan jobb ajánlat volt, a többit pedig tudjuk…”

Wolff egyébként magyarázkodni is kénytelen volt, mégpedig egy poénból tett kijelentése miatt: egy péntek esti összejövetelen a szakember azt találta mondani, hogy amennyiben a McLaren továbbra sem lesz hajlandó versenyülést biztosítani saját nevelésű belga pilótájának, Stoffel Vandoorne-nak, kénytelen lesz helyet keresni a belgának.

„Sajnos nincs autónk a számára, pedig kedvelem a srácot és a GP2-ben mutatott domináns teljesítménye alapján szerintem nagyon megérdemelne egy helyet a Forma-1-ben. Ha neki sem sikerül bekerülni, akkor itt valami súlyos gond van a rendszerrel” – dicsérte a Jenson Button helyére pályázó pilótát Wolff, akinek 2018 végéig biztosan nem kell a Mercedes összeállításán törnie a fejét, ugyanis Lewis Hamiltonnak és Nico Rosbergnek is addig van szerződése a gárdával.