Nem sok kellemetlenebb dolog volt az utóbbi hetekben a Forma-1-ben, mint Sam Michaelnek lenni: a rajongók, főként a brit drukkerek megállás nélkül szajkózták, hogy az ausztrál szakember a Williams után a McLarent is leamortizálhatja. Igaz, hogy szinte alig volt verseny, amelyen a wokingiak ne szúrtak volna el legalább egy kerékcserét, de a Hockenheimben produkált 2,31 másodperces rekord Michaelt igazolja.

Rajongók százezrei, milliói szidták-átkozták az Európa Nagydíj közben és után Sam Michaelt, a McLaren sportigazgatóját, miután a wokingi alakulatnak Valenciában is meggyűlt a baja a kerékcserékkel. Ahogyan arról Twitter-bejegyzések tömkelege árulkodott, a közvélemény az ausztrált tette felelőssé, a Williamstől tavaly átigazolt mérnöknek kíméletlenül felrótták: a nagy múltú grove-i alakulat után immáron a McLaren lezüllesztésén ügyködik.

„A McLaren eddig briliáns volt, a Williams pedig katasztrofális. Aztán Sam Michael csapatot váltott!” Az ilyen, és ehhez hasonló posztokból a népszerű mikroblogon valóságos gyűlölethullám kerekedett, aminek teret adott a Times című tekintélyes londoni napilap is. Mivel a McLaren abszolút bajnokesélyesként kezdte az évadot, de megtorpant, csodálkozni semmiképp nem lehetett azon, hogy a szigetországi rajongók már-már a tifosihoz hasonló szenvedéllyel háborognak, az viszont már akkor is erősen kérdéses volt, hogy Michael rászolgált-e a súlyos bírálatokra, érdemelt-e kritikát egyáltalán?

Mentegetni nem kellett az új-dél-walesi születésű mérnököt, semmi szüksége nem volt rá: noha az utóbbi időszak McLaren-lebőgései után a háta mögött sokan megmosolyogták a paddock-ban, szakértelméhez kétség sem férhet, ráadásul nyitottságával, szókimondásával évek óta nagy népszerűségnek örvend az újságírók körében is. Névjegyét már sok évvel ezelőtt letette: a ’90-es évek végén kutatási-fejlesztési vezetőként és pályamérnökként az egyik letéteményese volt a Jordan istálló legszebb, futamgyőzelmekkel is fémjelzett időszakának, majd meghódította a Williams műszaki részlegét, ahonnan tavaly némiképp megszégyenülve, a legendás istálló legsanyarúbb idényének minden terhét magára vállalva távozott.

Új munkahelyén, a McLarennél Michael egészen mást csinál, mint eddig: immáron nem a műszaki dolgok felügyelete, irányítása a legfőbb feladata, sportigazgatóként ugyanis a csapat különféle egységeinek munkáját fogja és hangolja össze, felel a sportszakmai ügyekért, így tulajdonképpen Martin Whitmarsh csapatfőnök legfőbb szárnysegédjének, jobbkezének lehet tekinteni. Sokan feltették a kérdést, hogy miért csinálja, ha nem ért hozzá, nincs elég tapasztalata, viszont ha így lenne, biztosan nem kapott volna lehetőséget egy olyan istállótól, mint a McLaren…

Michael és a csapat teljesítményét a görcsös akarás árnyékolta be az utóbbi időszakban. Míg műszaki fronton tökéletesen felkészültek 2012-re, a jelek szerint a kerékcserékre nem hangolódtak rá kellőképpen, márpedig ez a művelet idén tényleg minden eddiginél fontosabb. Miután az év elején kaptak néhány pofont az első boxkiállás-malőrök, valamint a Mercedes és a Ferrari legénységei által produkált 2,6 másodperces szervizek formájában, rájöttek, hogy változtatni kell, mégpedig mielőbb. Barcelonára ez be is következett, módosítottak a boxutcai akciócsoport összetételén, s azóta a felszerelések zöme is megváltozott, átvették az oldalemelőt, a felnibe épített kerékanyát és a jelzőlámpát is.

Nem kell sportpszichológusnak lenni ahhoz, hogy tisztán lássuk: év közben, egy kulcsfontosságú területen ilyen horderejű változtatásokat végezni nem egészséges, még egy bajnokaspiráns élcsapat számára sem. Amiatt talán érheti némi kritika a menet közbeni módosításokat szorgalmazó Michaelt, hogy drasztikus változtatásokat foganatosítottak túl gyorsan, mentségére szóljon azonban, hogy ennek meg is lett az eredménye: a hockenheimi, világcsúcsot jelentő kerékcsere-idő egycsapásra elhallgattatta a leghangosabb kritikusokat is.

Nagy kérdés, hogy az eddig elkövetett bokszmalőrök miatt nem szálltak-e el a bajnoki esélyek? Lehet vitatkozni azon, hogy a versenyek közötti holtidőszakokban miért nem tökéletesítették már a műveletet, ám ezen a ponton kísérteties hasonlóság mutatkozik a futball világában rettegett büntetőpárbajokkal: akárhányszor gyakorolhatnak a gyárban, az edzés- és versenynapok reggelein, az soha nem adja vissza azt a feszültséget, pszichikai terhet és adrenalin-löketet, amelyet a verseny hevében élnek át a szervizcsapat munkatársai.

„Rengetegszer gyakoroltuk a büntetőrúgásokat az edzésen és úgy gondoltuk, hogy jól fel vagyunk készülve erre is. Sajnos azonban az edzésen nem lehet reprodukálni a mérkőzés közben megfáradt lábakat és a helyzet okozta nyugtalanságot” – mondta az angolok szövetségi kapitánya, Roy Hodgson, miután a háromoroszlánosok az Eb-negyeddöntőben büntetőpárbajban véreztek el az olaszok ellen. A McLaren korábbi botladozásai szolgáltatják a legjobb példát arra, hogy nincs ez másként a Forma-1-es kerékcseréknél sem.

Aki mindenáron ostorozni akarja Michaelt, az inkább a barcelonai időmérő után történtekért bírálja. Ott egy nyilvánvaló sületlenséggel próbálta kimagyarázni, hogy a Q3-ban futott utolsó gyors köre után Hamilton miért parkolt a pálya szélére. Nevetségesnek ható indoklása – amely szerint „rendkívüli” okok miatt töltöttek kevesebb benzint a zárófázis legjobb idejét futó McLarenben – felidézte a 2009-es hazugságbotrányt, amelybe az akkori sportigazgató, Dave Ryan a csapattal együtt csúnyán belesült. Igaz, Michael azért az incidensért már másnap megkapta a magáét: nehéz elfelejteni azt a fintorgó arckifejezést, amivel járt-kelt a paddock-ban, miután előző csapatának versenyzője, Pastor Maldonado fergeteges győzelemre váltotta azt az első rajtkockát, amelyet épp Hamiltontól örökölt meg…