Régóta nem szerves része már a Forma-1-es vérkeringésnek Flavio Briatore, ám az egykori sikergyáros menedzser szavaira mindig érdemes odafigyelni. Vasárnap a Monacói Nagydíjon az olasz újra feltűnt a paddockban, az F+1 Blog pedig meghallgatta, ahogyan kipakol a Forma-1 jelenlegi állapotát érintő aggályairól, javaslatairól, valamint védence, Fernando Alonso mostani McLaren-szerepvállalását övező felhajtásról is. 

 

Másról sem esik szó mostanában Forma-1-es berkekben, mint arról, hogy a sportág nem jó úton halad és talán még soha nem volt olyan mélységben, mint jelenleg. Ezzel lehet egyetérteni és vitatkozni, de tény, hogy amikor már a versenyzők érdekvédelmi szervezete, a GPDA is online rajongói közvéleménykutatást indít útjára annak érdekében, hogy felmérje a változtatási igényeket, ott valami biztosan nincs rendben.

Briatore is azok közé tartozik, akik szerint a Forma-1–nek nem ott kellene tartani, ahol most tart és nem is feltétlenül a mostani irányba kellene haladnia. Az olasz menedzser szerint a problémának több forrása is van, például az, hogy a sportág bevételeinek elosztása nem igazságos, továbbá a technológiának egyre nagyobb szerep jut, miközben a sportág szép lassan megfeledkezik arról, amiről szólnia kellene…

„Jómagam mindig azt mondom, hogy a pénzek elosztása nem korrekt, mert a gazdagabbak kapnak többek, a szegények pedig kevesebbet. Ez így nonszensz, kiváltképp akkor, ha azt akarjuk, hogy a csapatok azonos ligában versenyezzenek. Szerintem a költségek hihetetlenül magasak, az utóbbi tíz évben az egekig szöktek, ráadásul a Forma-1 megfeledkezett a legfontosabbról, a versenyről. Túlságosan sok szó esik az üzemanyag-felhasználásról, miegymásról, én viszont jobban örülnék annak, ha a versenyzők közötti harcról kellene beszélni” – fogalmazott Briatore.

Arra a kérdésre, hogy amennyiben tehetné, hogyan javítana a jelenlegi helyzeten, az olasz menedzser csak annyit mondott, hogy „minél inkább hasonlóan az autók, annál jobb versenyt láthatunk, ez nem olyan nagy titok. Talán sokan emlékeznek, hogy ’88, ’90, ’92 környékén 13 vagy 14 autó volt egy másodpercen belül. Részemről roppant egyszerű a helyzet, versengésre van szükség, mivel a Forma-1 által kínált portéka a verseny.”

Monacóban már arról is vitatkoztak a csapatfőnökök, hogy kinek, kiknek kellene felvázolnia a megfelelő irányt. Briatore ezzel kapcsolatban úgy véli, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) határozottabb fellépésére lenne szükség: „A Forma-1 szabályait a csapatok alkotják, az FIA-val karöltve. Az FIA-nak kellene azon dolgoznia, hogy megfelelő irányba haladjanak a dolgok a szabályok terén” – mondta az olasz.


Briatore jelenlegi legszorosabb kapcsolata a Forma-1 világával a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, akinek menedzselésében – mint mókásan megjegyezte, „mióta megszületett!” – tevékeny szerepet vállal. Természetesen szóba került, hogy nem morcos-e amiatt, hogy a Ferrarit hátrahagyó védence egyelőre csak sínylődik a McLaren-Hondánál, ám az üzletember kiállt a döntés mellett.

„Szerintem jó döntést hoztunk azzal, hogy Fernando eljött a Ferraritól, a McLarent pedig azért választottuk, mert hiszünk abban, hogy rövidesen rendkívül versenyképes csapat lesz. Emlékszem, amikor annak idején mindenki a nyakamba ugrott, hogy miért rúgtam ki Jenson Buttont és ültettem a helyére Fernando Alonsót. Akkor azt mondtam, hogy a jövő miatt és most is ezt mondom. Meglátjuk, hogy mit tartogat a jövő” – mondta a spanyol pilóta helyzetéről a menedzser.

Bár a Ferrari jelenleg a Mercedes elsőszámú üldözője, Briatore szerint nem a vörösök erősödtek meg: az ex-csapatfőnök úgy látja, hogy a mezőny alakult át, ezért látható előnyösebbnek a Ferrari jelenlegi helyzete. „Tegnap, az időmérőn például a 3. helyen végző Vettel 7 tizedet kapott Hamiltontól, míg tavaly Fernando ugyanitt, ugyanennyi hátránnyal az 5. helyen végzett. Ez azt mutatja, hogy a Ferrari és a Mercedes között ugyanakkora a különbség. A probléma az, hogy eltűntek közülük a csapatok, így szerintem ha tegnap Fernando egy Ferrariban ült volna, ugyanúgy 7 tized lett volna a hátránya. Azért választottuk a Hondát és a McLarent, mert úgy ítéltük meg, a jövőre nézve jó választás lehet. Egyébként Fernando elégedett, és nem is értjük, hogy miért kérdezgetik tőle egyfolytában azt, hogy nagy-e a nyomás rajta.”


Alonso nem titkoltan azért távozott a Ferraritól, mert nem hitt abban, hogy a maranellóiaknál megszerezheti a 2006 óta áhított harmadik vb-címét. A dolgok jelenlegi állása szerint a cél elérésére a McLaren-Honda kötelékében sem lesz egyszerű, Briatore azonban bizakodó. „A McLaren egy komoly csapat, amely mindig teljesít, a Honda pedig egy csodálatos vállalat, a helyzet azonban jelenleg nem könnyű. Egyetlen csapat van, a Mercedes, amely mindenki másnál jobban teljesít, így a csapatok jelenleg legfeljebb a második helyért küzdhetnek, ha pedig második vagy, az azt jelenti, hogy te vagy az első a vesztesek között” – fogalmazott a menedzser.