Help Sales ÁSZF
efpluszegy

Leclerc ajnározásával is gyengíti Vettelt a Mercedes tábora?




Lewis Hamiltonról és a Mercedesről régóta tudjuk, hogy profik a pályán kívüli, pszichológiai hadviselésben is. A brit pilóta és a csillagos csapat most adja újabb jelét ennek: nem győzik dicsérni a Ferrari versenyzőjét, Charles Leclerc-t, amit a vörösök másik pilótája, Sebastian Vettel nagy valószínűség szerint eléggé nehezen visel. Ezzel már most, az idény elején bevihetnek egy komoly gyomrost a németnek.

Tovább
1

Nem ez volt Leclerc legnagyobb csalódása a versenypályán




Szívszorító drámát élt ált a Bahreini Nagydíjon a Ferrari fiatalja, a győzelmet a hajrában elveszítő Charles Leclerc, aki azonban kijelentette: volt már olyan versenyhétvégéje pályafutása során, amelyiket ennél is jóval nehezebben élt meg. A monacói ifjonc azt is elárulta, hogy melyik esemény volt az, amelyik jobban megviselte…

Tovább
0

Vettel visszavonulót fújhat 2020 végén?



Többen is várnak arra a versenyzők közül, hogyan alakul a Forma-1 2020 utáni jövője, a Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel pedig Bahreinben ki is mondta: a változásoktól teszi függővé, hogy egyáltalán akar-e a királykategóriában versenyezni.

Tovább
0

A nagyfőnök mondja: új szelek fújnak a Ferrari háza táján



F1 Forma-1 Bahreini Nagydíj 2019 Louis Camilleri Ferrari Mattia Binotto Charles Leclerc Sebastian Vettel
Új szelek fújnak a Ferrari háza táján Louis Camilleri szerint: az olasz márka vezérigazgatója a Bahreini Nagydíjon tett látogatása során megszellőztette, hogy új szellemiséget igyekeznek meghonosítani Maranellóban, arra törekedve, hogy erősítsék a csapategységet. A nagyfőnök rendületlenül hisz abban, hogy alakulata idén elérheti a hőn áhított célt, de tudja: az ellenfelek roppant erősek.

Tovább
0

Melbourne-ből jelentjük: Vettelt nem a bajusza lassította le




Sebastian Vettel nyilvánvalóan nehezen viselte, hogy a Ferrari vérmes reményei ellenére az évadnyitó Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén 7 tizedmásodperces vereséget szenvedett Lewis Hamiltontól, de a német nem zuhant össze. Sőt, a kvalifikációt követő forgatagban még némi poénkodásba is hajlandó volt belemenni…

Tovább
0

efpluszegy

blogavatar

F+1

Utolsó kommentek